Menü
Zárja be a menüt
Bezárás

2019.11.28 A Volkswagen gyorsabb ütemben halad a fenntartható és hatékony gyártás irányába

A Volkswagen Csoport a korábban tervezettnél gyorsabb ütemben halad a fenntartható és hatékony gyártás megvalósítása irányába. Ezzel párhuzamosan a vállalat továbbra is jó úton halad gyártási költségeinek csökkentésével. A Volkswagen Csoport igazgatótanácsának tagja és a Porsche AG igazgatóságának elnöke, Oliver Blume így nyilatkozott az eredmények kapcsán: „Gyártásunk minden eddiginél környezetbarátabb módon történik. 2010. és 2019. év vége között az egy jármű gyártására jutó környezeti terhelés várhatóan több, mint 37 százalékkal csökken.” Az ellentétes hatások kiegyensúlyozására a gyártás területén egy milliárd euró értékben valósulnak meg különböző, teljesítménnyel összefüggő intézkedések és a termelékenység is hat százalékkal emelkedik. Blume ugyanakkor hangsúlyozta, hogy emellett további hatékonysági intézkedéseket sem hagyhatnak figyelmen kívül.

"Jelenleg - a mostanra teljesített 37 százalékos csökkentéssel - a tervezettnél jobb pozícióból folytathatjuk munkánkat célunk elérésére, amely 2025-re a gyártás során keletkező környezeti terhelést felére kívánja mérsékelni." A következő 5 feltétel befolyásolja az egy járműre jutó környezeti terhelés számítását: a szén-dioxid kibocsátás, a felhasznált energia, a felhasznált víz és oldószer mennyisége és a keletkezett hulladék. Egyedül az elmúlt két évben az egy járműre jutó szén-dioxid kibocsátás több, mint 10 százalékkal csökkent.

A konszern jó ütemben halad másik célja felé is, amely a 2016. és 2025. közötti időszakra vetítve 30 százalékkal kívánja javítani a gyártás termelékenységét. Az idei évben a termelékenység várhatóan hat százalékkal haladja meg az előző év szintjét és ehhez a legnagyobb mértékben a Németországon kívül üzemek járultak hozzá. A növekedés pedig jelentősebb, mint azt eredetileg tervezte a vállalat. Összegezve, a konszern 2019-es, teljesítménnyel összefüggő intézkedései kapcsán befektetett összeg - az ellentétes hatások, mint az infláció vagy a vámtarifa növekedése előtt -  elérte az 1 milliárd eurót. Blume ennek kapcsán kiemelte: "Fenntartható gyártásunk döntő tényező társadalmi felelősségvállalásunk teljesítése kapcsán is."

Ezzel párhuzamosan Blume hangsúlyozta a Csoport termelés kapcsán alkalmazott hatékonysági intézkedéseinek fontosságát. "A márkák közötti tudásátadás és a szoros együttműködés kulcsfontosságú tényezők abban, hogy a termelékenység további javítását és a költségek és befektetések csökkentését célzó törekvéseink sikerrel járjanak." Így egyre fontosabbá válik a kiemelkedő minták és megoldások megismétlése és a többi üzemnek történő továbbadása. "A konszernhez 122 gyártási helyszín tartozik világszerte. Ez a gyártási hálózat elképesztő együttműködési lehetőségeket rejt magában. Tovább folytatjuk a gyártási stratégiánk megvalósítását támogató intézkedések lépésről lépésre történő végrehajtását."

Hoppá!
Úgy tűnik, hogy böngészője nem naprakész. Talán webhelyünk nem működik optimálisan. A legtöbb böngésző (de az MS Internet Explorer 11 vagy annál régebbi nem) továbbra is jól működik.

Javasoljuk, hogy frissítse a böngészőt!
A legújabb verzió biztosítja a jó élményt bárhol az interneten.

Köszönjük látogatását és jó szórakozást,
Az Ön Volkswagen csapata